Jenői tó

A szállásunról indulva jobbra a falu felé vezet utunk a Petőfi, majd a Szabadság utcán kelet felé, az állomás irányába. A vasúti sorompón átkelve, követve az utca kanyarodásait érünk el a községtől mintegy másfél kilométerre lévő Jenői-tóhoz. Maga a felső tó egy 38 hektáros vízfelület, mely már ősidők óta létezik. A történészek feljegyzései szerint 173-ban, Marcus Aurelius, a filozófus császár is vívott a partján egy nevezetes csatát a kvádok és a markomannok ellen. A "barbárok" ugyanis gyakorta átcsaptak nyugtalanító rajtaütéseikkel a Pannónia határát képező Dunán. A császár éppen ezért, s hogy újabb területeket hódítson meg a Római Birodalom számára, hadjáratot indított megfékezésükre. A Jenői-tónál csaptak össze a Börzsöny rengetegéből támadó ellenséggel. A hadjárat során egy alkalommal "csoda" történt velük: amikor a tikkasztó hőségtől szinte már aléltan küzdő római sereget az őket körbezáró ellenség már-már megsemmisítéssel fenyegette, hirtelen sűrű felhők keletkeztek, s míg a rómaiakra csak a felfrissítő eső ömlött, addig az ellenséges oldalon a vihar, a "fulminata" hatalmas zavart okozott. A hatás lenyűgöző volt. A sereg megmenekült, s a különböző légiókban szolgáló keresztény és pogány katonák egyaránt a saját vallásuk igazolását látták e csoda megtörténtében. Talán pont a diósjenői csata során történt mindez, hiszen ma is megfigyelhetjük, hogy a tó környékén gyakorta nagyobb eső kerekedik, mint a közvetlenül a hegység lábánál meghúzódó községben. A jelenség magyarázata is egyszerű: a leggyakrabban nyugat felől érkező légáramlatokat a hegylánc megemeli, s így annak közvetlen tövéhez kevesebb csapadék jut. A nevezetes csatára egy emlékmű hívja fel a figyelmet a tó partján. A tó említését a budai káptalan 1299-ben kelt iktató leveléből is ismerjük. A legérdekesebb jelenség azonban, mely tóhoz fűződik egy úszó sziget említése. A különlegesség minden korabeli monográfiában szerepel. Mocsáry Antal így ír 1826-ban: "Figyelemre méltó ritkaság továbbá az is, hogy ezen álló víznek vagyon egy kis szigetje, 'a mellyen nád terem, és ezt annak idejében használni is szokták a' lakosok, de a' vízáradáskor, vagy ha nagy szelek fújnak, ezen sziget megindul, és más helyen állapodik meg, a' hol ismét mozdulatlanúl marad. Azonban hogy tsak ritkán változtatja helyét, abból is kitetszik, hogy 50 esztendő óta tsak négyszer változtatta azt meg. Nagy szeleknek vagy áradásnak kell lenni, hogy ezen sziget megindúlhasson. Most napkelet felé nem messze a' malomhoz áll már esztendőktől fogva." Egy későbbi forrás már azt is említi, hogy az úszó szigeten lévő fácskák már jó nagyra nőttek. Ezek a fák mára véglegesen lekötötték gyökereikkel a szigetet. Egy helyi monda szerint a nevezetes sziget a boszorkányok gyülekező helye volt, kik, ha a tanácskozásuk során nem jutottak egyezségre, hirtelen seprűjükre ülve vágtattak el a szelek szárnyán, s az emiatt keletkező förgeteg sodorta el a szigetet. A tó, 1917-ben a gát megerősítésével nyerte el mai arculatát. Ma már csak a csendes sport, a horgászás szerelmesei hódolhatnak itt nemes szenvedélyüknek. A felső tó a Diósjenői Horgászegyesület, míg az alsó az Erdőkémia egyesületének birodalma.